Fogbeültetés – fog implantátum árak

Miben segít a fogbeültetés? Fog implantátum árak… 

A foghíjas arc látványa nem túl harmonikus, valljuk be. A foghiányt senki sem mutogatja szívesen, ezért gyakran még mosolyogni sem merünk mások előtt,  a természetellenesen félrehúzott ajkak pedig arról árulkodnak, hogy valamit próbálunk leplezni. A hiányzó fogak korlátozhatnak bennünket képességeink kibontakoztatásában, mivel kényelmetlenül érezzük magunkat mások társaságában. A fogbeültetés – idegen szóval fog „imlplantáció” – az egyik legideálisabb megoldás a probléma orvoslására. Fogbeültetés után nem kell félni, hogy a fogpótlás kiesik, vagy kilazul, így természetesen tudunk beszélni, enni vagy szívből nevetni.

Mit jelent pontosan a fogbeültetés (implantáció)?

Az implantátum jelentése  = az élő szervezetbe beültetett idegen szövet. (latinul eredetileg: beültetett dolog)

Az implantáció pedig pedig az idegen szövet élő szervezetbe való beültetését jelenti (gyógyítás céljából).

A fog implantáció esetében ez műgyökér beültetését jelenti a  a természetes foggyökér helyére.

A fog implantátum beültetés – bár gyakran előfordul ennek a szó összetételnek a használata – nem túl szerencsés, mert gyakorlatilag azt jelenti a kifejezés, hogy a „beültetett fog beültetése”.

A fog implantátumok  pótolják a hiányzó fogak gyökereit. Koronákat, hidakat vagy fogsorokat rögzítenek. Az implantátumokat műtéti úton helyezik el az állkapocsban.

Titán fog implantátum

A fogászati implantátum egy speciális titán csavar, melyet az elvesztett fog/fogak pótlására fejlesztettek ki.  Fogbeültetéskor helyi érzéstelenítésben ezt a titán csavart az állcsontba helyezzük. Ez az állcsontba ültetett „műgyökér” a csontosodást követően különböző fogpótlások alappillére lesz. Építhetünk rá egy fog pótlásakor koronát, több fog pótlásakor híd vagy egy jól rögzített kivehető fogsor is készülhet rá.

A titán fog implantátumnak számtalan kedvező tulajdonsága van:

  • A titán az emberi szövetek számára közömbös anyag
  • a csont képes összeépülni vele
  • nem oldódik a testnedvekben
  • nem okoz allergiát
  • mechanikailag elég erős ahhoz, hogy évtizedeken keresztül viselje a rágóerőt
  • súlya csekély

A fogbeültetés menete

fog implantátum beültetés BudapestRendelőnkben kizárólag szájsebész szakorvosok végzik a beavatkozást. Az implantátum tökéletesen alkalmas egy vagy több fog pótlására is.

A fogpótlás alapvető sikerét a pontos tervezés és a megfelelő műtéti technika szabja meg. Fontos, hogy minden fogbeültetést (implantációt) megelőzően röntgenfelvételek készüljenek, melyeken a csont aktuális minőségét és mennyiségét ellenőrizni lehet.

  • Egy kis szájsebészeti műtéttel  titán műgyökeret (implantátum) ültetünk be a hiányzó fog helyére.
  • Erre kerül rá általában hónapokkal később a fog implantátum felépítménye és a ráhelyezett fogpótlás.
  • Egy fog pótlása esetén az fogimplantátumra korona kerül, míg több fog pótlására hídpótlást készítünk.
  • Alkalmas a mozgó fogsor rögzítésre is. Erre kerül sor a beavatkozást követő három hónap után

Egy fog pótlása – implantátummal

Egy vagy több fog hiánya esetén leginkább az implantátumos fogpótlást ajánljuk, mivel így a szomszédos fogak lecsiszolása elkerülhető. A műtét során a szájsebész szakorvos beülteti az implantátumot, azaz a műgyökeret az állcsontba, amelyre később a felépítmény, majd a korona kerül. A pótlás tökéletesen illeszkedik a fogsorba, így kinézetre is esztétikus lesz.

fogbeültetés Budapest, fog implantáció

Híd fog implantátumra

Ha nem elég a saját fog, hosszú a sorközi hiány vagy sorvégi foghiány esete áll fenn, a kivehető fogpótlás helyett ideális választás a híd implantátumokra. Ekkor az adott hiányt kitöltő hidat az implantátumokra építjük fel. Ez a későbbiek során sérülés esetén sokkal könnyebben hozzáférhető és javítható mint a ragasztott megoldások.

Fogsor rögzítése implantátumokkal

Kivehető fogpótlás rögzítésére szintén célszerű  fogimplantátumokat alkalmazni. Ekkor a kivehető pótlás az  implantátumokra pattintható, így az egész nap a helyén marad. Nem löki ki a nyelv (ez leginkább alsó pótlásokra jellemző), az étkezés, beszéd nem okoz problémát, ezáltal Ön sokkal felszabadultabb lehet a mindennapok során.

A fogbeültetés előnyei

  • A fogászati ​​implantátumok hasonlítanak a legjobban az egészséges, természetes fogakhoz.
  • Egy vagy két fog hiánya esetén nincs szükség a hiányt határoló szomszédos ép fogak lecsiszolására.
  • Néhány kiegészítő implantátum segítségével elkerülhető a kényelmetlen, kivehető protézis.
  • Rendkívüli tartósságánál fogva a fogbeültetés jelenti a legjobb hosszú távú, költséghatékony megoldást.
  • A fogászati ​​implantátumok lehetővé teszik a természetes mosolyt és beszédet, mert nem kell aggódni amiatt, hogy a fogak elcsúsznak.
  • A fogbeültetést követően korlátozások nélkül lehet rágni, akár csak a természetes fogakkal.  A fogászati implantátum a becsontosodást követően ugyanúgy terhelhető, mint a saját fogak.
  • A fog ​​implantátumok megvédik az egészséges fogakat is, mivel segítenek megakadályozni a szomszédos fogak eltolódását – implantátum hiányában a fogak a mellettük lévő üres helyre mozdulhatnak el.

Fogbeültetés – fog implantátum árak Budapest XII. kerület – Implant Corner szájsebészeti magánrendelés

Fogeltávolítás (extractio)20.000 Ft - 45.000 Ft
Műtéti fogeltávolítás (feltárásból)45.000 Ft - 95.000 Ft
Bölcsességfog sebészi eltávolítása65.000 Ft - 110.000 Ft
Arcüreg zárása 45.000 Ft - 85.000 Ft
Gyökércsúcs amputáció(resectio)65.000 Ft - 85.000 Ft
Bölcsességfog körüli íny kimetszés (circumcisio)35.000 Ft
Cysta eltávolítása65.000 Ft - 95.000 Ft
Fogfeltárás + bracket ragasztás55.000 -65.000 Ft
Implantátum (AlphaBio)175.000 Ft
Implantátum (Neoss)220.000 Ft
Implantátum felszabadítás25.000 Ft/db
Arcüregemelés + csontpótlás (nyitott)180.000 Ft - 250.000 Ft
Arcüregemelés + csontpótlás (zárt)150.000 Ft - 200.000 Ft

 

50.000-100.000 Ft

Fogbeültetés utáni tudnivalók

Rendszeres konzultáció és megfelelő odafigyelés mellett implantátumai tartósak és problémamentesek lesznek, biztosítva a tökéletes komfortérzetet. Nagyon fontos fokozottan  figyelmet fordítani a szájhigiéniára. A beavatkozás jellegétől függően szükség lehet speciális eszközök használatára:

  • fogköztisztító kefe
  • speciális szájöblögetők
  • superfloss
  • fogselyem

Felmerülő kérdéseivel kérjük, keresse meg rendelőnket, munkatársaink szívesen állnak az Ön rendelkezésére!

Látogasson rendelőnkbe!

Fog implantátum –  Budapest – Implant Corner Szájsebészeti magánrendelés

Kapcsolatelvétel

    Név *

    e-mail cím *

    Telefonszám *

    Aktuális panasz

    Kívánt időpont (amikor jönni szeretne)

    Szájsebészet, fog implantátum – friss cikkek

    A fogápolás hiányától a szájsebészetig…

    Bölcsességfog húzás után meddig fáj?

    Bölcsességfog húzás után meddig fáj?

    A bölcsességfog helye, húzás után kellemetlen érzéssel párosul. Szerencsés esetben elég lesz majd a későbbiekben az orvos által ajánlott, vagy receptre felírt fájdalomcsillapító hatása ahhoz, hogy nyugodt, fájdalommentesen gyógyuljon a fog helye. Sőt, „problémamentes”...

    bővebben
    Új nyelv szájsebészeti műtéttel

    Új nyelv szájsebészeti műtéttel

    Már önállóan eszik és érthetően beszél az a kecskeméti férfi, aki hatórás szájsebészeti műtéttel kapott új nyelvet a Kecskeméti Megyei Kórházban a közelmúltban. Az új szövetdarabot a beteg saját alkarjából vették az orvosok. Még most sem szokta meg teljesen új nyelvét...

    bővebben